1. rész

Hope az első hetet a háta mögött tudva lépte át az otthonuk küszöbét. Egy fáradt mosoly ült az arcán. A táskáját ledobta, majd a kabátját felakasztotta és besétált a konyhába, ahol édesanyja várta.

- Megjöttem! - ült le az egyik bárszékre és a pultra könyökölt.
- Milyen napod volt? - puszilta meg homlokát édesanyja.
- Kezdem kiismerni az osztályomat. - válaszolta egyhangúan.
- És? Nem tetszik?
- Vannak jó fejek, de őszintén szólva, nem az én világom. Van egy lány, azt hiszem, Skyler, ő például modellkedik és olyan magasan hordja az orrát, hogy az valami hihetetlen. Három fiú van, de mind az a tipikus mai. És nem csak az osztályom ilyen. Az egész iskola. Van egy csoport, akik úgy közlekednek a folyosókon, hogy mindenkit és mindent borítanak, ha az útjukban van. Tegnap előtt egy srácot löktek fel. Szegénynek még a szemüvege is eltört. 
- Segítettél neki? - kérdezte rá emelve tekintetét.
- Az kellett volna még! Senki se tette. Nem akartam kilógni a sorból.
- Hope, mi van veled? - képedt el édesanyja.
- Miért? 
- Kezdem azt hinni, hogy nem is te vagy. Nem így neveltelek. - rázta rosszallóan a fejét.
- De anya, ha leállok segíteni neki, soha nem fog elfogadni ez az iskola! Ez már nem olyan, mint az általános. Itt túlélni kell.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit eltúlzod? - állt meg a főzésben és teljes testével lánya felé fordult. 
- Nem értem, mire akarsz kilyukadni. 
- Hope! Ne akarj más lenni azért, hogy elfogadjanak. Ha azt a valakit, akivé válsz, fogadják el, az nem azt jelenti, hogy téged fogadtak el, hanem, hogy azt a valakit, akinek mutatod magad. Ez az új stílus sem igazán te vagy. Az a sok tűsarkú, a miniszoknya és az ennyire erőteljes smink... Sosem láttalak ennyire másnak.
- Sajnálom, anya. Ha nem fogadod el, hogy ez vagyok én, nem tudok mit csinálni. Én szeretnék népszerű lenni, szeretnék beilleszkedni. Azt akarom, hogy az ott eltöltött négy évem ne a túlélésről szóljon.
- Hanem arról, hogy másokkal éreztesd, hogy túl kell élniük? Olyanná akarsz válni, mint az a bizonyos csoport? Másokból akarsz gúnyt űzni?
- Félreértesz! Én csak nem akarok fellökötté válni. - sóhajtott nagyot. Úgy érezte, még a saját anyja sem érti meg. Tény és való, hogy nem önmagát adja, de ha ez kellett a beilleszkedéshez, hát legyen! - Kihirdettek egy íróversenyt. És jelentkeztem. - hozott fel új témát, mikor látta, hogy anyja feladta a próbálkozást.
- Melyik irományoddal? - kérdezte mosolyogva.
- Az 'Öt másodperc nyár'-ra esett a választásom. 
- Miért pont arra?
- Mert a győztes novella színdarabbá lesz alakítva és az évzáró ceremónián elő lesz adva. És most jön a legjobb része: az írója rendezheti meg! - vált még szélesebbé Hope mosolya. Minden álma volt, hogy elismerjék íróként, és az csak ráadás, hogy rendezhetne is. 
- Sokan jelentkeztek?
- Nem tudom. De igazából nem is érdekel. Jó vagyok és tudom, hogy megnyerhetem.
- Ügyesen bánsz a szavakkal, de ne bízd el magad! Más is képes erre. - próbálta a földön tartani lányát, de úgy vette észre, hogy ez az iskola teljesen kifordította önmagából.

Hirtelen beugrott neki az a lány, aki nyár elején állt előtte. Szerény és visszafogott volt. Sosem bízta el magát és képes volt a realitás határán belül maradni. Nem tetszett neki, hogy egy iskola, hogy egy közösség ennyire ki tudja fordítani. Az a lány, akit 16 éven át nevelt, szinte köddé vált. Kapott egy új lányt, aki a közelébe sem érhet hűn szeretett lányához.

Teltek múltak a napok, hetek és a fiatalok azon kapták magukat, hogy eltelt az első hónap. A harmadik órát megzavarta az iskolarádió.

- Sziasztok kedves diákok! Gondolom, most mindenki örül, hogy az adott órát egy kicsit szüneteltetni kell. Igen, fellélegezhettek pár perc erejéig, amíg kihirdetem az iskolánkban megrendezett novellaverseny eredményeit. Amint tudjátok több, mint húsz diák szállt versenybe. Mindegyik novella egy gyöngyszem és büszkék vagyunk, hogy az iskolánk ilyen tehetséges tanulókkal rendelkezik, de csak három léphet fel a dobogóra és egy különdíjasunk van. Az utóbbival kezdeném. A különdíjat Samantha Dee, végzős diákunk nyerte el a Szívek háborúja című novellájával. Gratulálunk neki! Jöjjön hát a dobogó. Harmadik helyezettet a  Halálos Valentin Nap című novella írója Drew Megan, szintén végzős diákunk érte el. Neki is gratulálunk! Pár ponttal csak, de második lett Nathan Loon, harmadéves diákunk, a Magányos farkas című novellájával. Remek mű, le a kalappal! És egy maradt hátra, az első helyezett. Sokat gondolkozott a tanári kar, de végül egyhangúan döntöttek. A mű hatalmas meglepetést okozott az olvasók számára, hiszen olyan érzelmeket tudott közvetíteni, amikkel a profi íróknak is meggyűlik a baja. Hope Higgings, elsőéves tanulónk, azonban bökkenőmentesen megoldotta ezt a dolgot az Öt másodperc nyár című novellájában. Hatalmas gratuláció hát a nyerteseknek! A következő héten lesz majd egy megbeszélés, ahová várjuk a dobogós diákokat! Köszönöm a figyelmet! - hallgatott el a rádió.

Az osztályra csend borult. Semmi ujjongás, semmi gratuláció. Egy diák sem hitte el, hogy tényleg Hope nyerte. Példátlan az az iskola történetében, hogy ezt a versenyt egy elsőéves nyerte volna meg. Hope is hitetlenkedve ült padjában. Álla a földet verdeste, hiszen mélyen legbelül, ő maga sem hitte el, hogy képes megnyerni.

- Hatalmas gratuláció! - jött a terem másik végéből egy cinikus megjegyzés, majd pár lassú tenyérösszecsapás. Skyler nyilvánította ki véleményét az eredménnyel kapcsolatban. Hope bármilyen félénk is legbelül, ezt nem hagyhatta szó nélkül.
- Neked mégis mi a bajod velem? - fakadt ki, ugyanis nem ez az első nézeteltérésük.
- Nézz magadra! Olyan világban élsz, mint a ruháid színe: rózsaszín! És abból a magasságból, amekkorára a sarkaid emelnek, hatalmasat lehet zuhanni. - válaszolta Skye szinte már ijesztő nyugodtsággal.

Hope jobbnak látta nem visszaszólni, így újból előrefordulva jelezte, hogy nem hajlandó folytatni a vitát. Az osztály halk kuncogásban fakadt ki, amit Hope reakciója váltott ki.

Hiába próbált beilleszkedni, az osztály így se volt képes elfogadni őt. Elgondolkozott édesanyja szavain. De nem, nem lehet az, hogy neki van igaza, hiszen nem ő látja, hogy kit istenítenek, hanem Hope. Hope szemtanúja nap, mint nap az iskolában történteknek. Hope tudja, mit akarnak látni, milyen viselkedés üti meg a szintet. És ő ennek megfelelően cselekszik, de mégsem jár sikerrel. Azzal próbálta magát nyugtatni, hogy ez még csak az első hónap. Biztos idő kell. 

Skyler diadalittasan állt fel a csengő hallatán. Hosszú, barna haját egy lendítéssel hátradobta, majd elsőként távozott a teremből maga után hagyva erős, mégis kellemes parfümjének illatát. Újabb munkára sietett Dannyhez, a menedzseréhez. 
Minden napja így telik. Még az iskolának sincs vége, de ő már rég egy megfelelően kialakított stúdióban vár arra, hogy a sminkesek, fodrászok és stylistek végezzék a munkájukat, hogy ő is végezhesse munkáját.

Hiába, neki bejött az élet. Három éves kora óta az az álma, hogy modell lehessen és tessék, sikerült elérnie. Igaz, még csak feltörekvő modell, de már több figyelmet kap, mint a társai. Úgy is szokták emlegetni, hogy az "új Cara Delevingne". És ha hozzá hasonlítják, akkor valamit nagyon jól csinál. Tökéletes úton jár ahhoz, hogy egy napon az ő nevét is egy világ ismerhesse.